Kós Hubert díszpolgár lett a II. kerületben
Kós 200 méter hátúszásban lett olimpiai bajnok csütörtök este.
Kós 200 méter hátúszásban lett olimpiai bajnok csütörtök este.
A brit sportoló korábban jelezte, az olimpia után visszavonul.
Két-három nap múlva derül ki, milyen hatással lesz a sportolók szervezetére, hogy úsztak a Szajnában. Kuttor-Bragmayer Zsanett elmondta a hvg.hu-nak, milyen volt Párizs folyójában úszni, és hogy miért nem számít a szerencse a triatlonban.
A 27 éves amerikai tornász ezzel eredményesebb sportoló lett Keleti Ágnesnél is.
Vereség a spanyoloktól, fényes győzelem japán ellen – eddig ez a magyar férfi vízilabdacsapat mérlege az olimpián.
érmet szerzett a párizsi olimpián a magyar női gyorsváltó.
Aranyérmet szerzett Kós Hubert a párizsi olimpián a kétszáz méteres hátúszás döntőjében.
Van bennem csalódottság, hiányérzet, de ne felejtsük el, hogy milyen nagyszerű csapat ellen vesztettünk – értékelt lapunknak Szilágyi Áron háromszoros olimpiai bajnok kardvívó azután, hogy a csapattal ezüstérmet nyertek Párizsban. Csapattársa, Rabb Krisztián reméli, hogy – amint egykor Szilágyi őt – most ők tudják inspirálni a jövő vívógenerációit.
Imane Helif eltörhette ellenfele orrát.
Simone Biles annyira tehetséges, és annyira uralja a tornát, hogy könnyű magától értetődőnek venni a nagyszerűségét. De az őszintesége és a sebezhetősége nélkül talán soha nem tudtuk volna meg, mennyire nagy sportoló is az immár hétszeres olimpiai bajnok.
Optimálisnak aligha nevezhető az út, amin keresztül a magyar kardcsapat eljutott a párizsi olimpia döntőjébe. Szilágyi Áron, Szatmári András, Gémesi Csanád és Rabb Krisztián nem elvesztette az aranyat, hanem nyert egy fényesen csillogó ezüstöt.
Hullámzó mérkőzésen a magyar csapat végül három góllal múlta felül a spanyolokat, akik nulla ponttal továbbra is utolsók a B csoportban. Golovin Vlagyimir válogatottja legközelebb a hollandokkal mérkőzik, majd a negyeddöntőben folytatja.
Korszakot meghatározó zsenik, ellentmondásos legendák, a sport öt kiemelkedő egyénisége, akik számára a párizsi az utolsó olimpia.
Yusuf Dikeç ezüstöt nyert az olimpián, de elsősorban nem ezért nőtt nagyot a rajongótábora.
Nagyon vágyik már egy magyar aranyra Orbán Viktor kedvenc napilapja.
A rapper a 23-szoros olimpiai bajnok úszótól próbált tippeket gyűjteni a medencében.
A francia úszó szerint – bár Milák gyorsabb nála – a magyar klasszis szerdán messze volt a világcsúcsától.
Sós Csaba azt is elmondta, nagyon sajnálja Németh Nándort, aki lecsúszott a bronzéremről.
Kövesse velünk élőben az olimpia csütörtöki napjának legfontosabb eseményeit!
Egy századdal maradt le a dobogóról.